top of page

Miskolc Rally hivatalos eredmény

Ismét rally autók durrogásától volt hangos a Bükk a március első felében megrendezett Miskolc Rally futamán. Az időjárás kedvezett a rendezvénynek így a népes mezőny összeszedetten állt a rajt ceremóniához.


A kétnapos versenyen 12 gyorsasági szakaszt kellett teljesíteni 101 km össztávon. A tempós szakaszokon aki lecsúszott az útról és nem tudott korrigálni az számolhatott a kiesés esélyével. Ahogy az egyik veterán versenyző fogalmazott “Kicsit nem lehetett esni.” Mindjárt az első gyorsasági szakasz eredménye is ezt bizonyította mert 9 versenyző kiállni kényszerült. Mindezek mellett észrevehetően felkészültebbek voltak a pilóták az előző Egri futamhoz viszonyítva. Szorosabb és izgalmasabb csaták voltak. Érezhető volt, hogy sokan komolyan vették a felkészülést minden kategóriában. A replay ellenőrzések során a korrekt, pontos versenyzésnek köszönhetően,senki nem kapott büntetést, amiért külön dicséret jár a versenyzőknek! Így tehát az ideiglenes végeredmény, hivatalosnak tekinthető.


Kovács Marcell / Toyota Yaris WRC 2018


Újabb gyors pilóták csillogtatták meg tehetségüket. Kovács Marcell 8 szakaszgyőzelemmel végre behúzta az abszolút elsőséget. Görög Péter, Hajdó László és Dobos Dávid, csupán ők voltak, akik lőtávon belül tudtak autózni a WRC-kel. A második napon már kissé lemaradtak az élen állótól de az utolsó gyorson Marci hibázott és így nagyon gyors vezetéssel, nagy hajrával Hajdó Lacika csupán 5mp-re csökkentette hátrányát. Végső sorrend: Kovács Marcell, Hajdó László és Dobos Dávid, aki szintén kellemes meglepetés volt a tempóját nézve. Az Eger Rally abszolút győztese, Görög Péter most a 4. helyen futott be. Ez egyben a WRC 1.6 kategória eredménye is. Az 5., 6. helyen Juhász Márió és Viczek Zsolt futott be.


Összetett végeredmény:

1.

Kovács Marcell

Toyota Yaris WRC 2018

51:25.945

00.000

00.000

2.

Hajdó László

Hyundai i20 WRC 2020

51:30.903

04.958

04.958

3.

Dobos Dávid

Citroen C3 WRC 2017

52:01.468

30.565

35.523

4.

Görög Péter

Hyundai i20 WRC 2020

52:11.955

10.487

46.010

5.

Juhás Márió

Ford Fiesta WRC 2018

52:18.464

06.509

52.519

6.

Viczek Zsolt

Hyundai i20 WRC 2020

52:27.122

08.658

1:01.177


Berki Milán / Skoda Fabia R5 evo


Rally 2 kategóriában Berki Milán rögtön az első szakaszon jelezte, hogy most igencsak komoly elszántsággal érkezett, erős iramot diktált végig. Igazi tűzijáték volt ebben a kategóriában, izgalmas körbeveréseket láthattunk. Egy adalék, az 5. szakaszon az első hét versenyző 1mp-en belül érkezett! Első nap végén, Berki, Erdős, Szecsődi, Kiss és Nagy volt a sorrend. A 2. napon Kiss beleerősített és feljött a 2. helyre. Nagy György Lóránt, Orbán Máté és Bartók Vince hajrázott nagyot a 4. helyért.


Rally 2 végső sorrend:

1.

Berki Milán

Skoda Fabia R5 evo

52:30.143

00.000

00.000

2.

Kiss Bálint

Skoda Fabia R5 evo

52:43.937

13.794

13.794

3.

Erdős Levente

Citroen C3 R5

53:00.895

16.958

30.752


Lóczi Kristóf / Ford Fiesta Rally3


Rally 3 kategóriában semmivel sem volt kisebb harc, mint a nagyoknál. Sőt, ezredekkel méregették egymást, köszönhetően az egyforma autóknak és a jó kezű pilótáknak. Első nap végén Lóczi Kristóf vezette egy hajszállal a kategóriát Berki Norbert és Csicsely Attila előtt. Őket követte Marinka, Tóth, Czikray és Pannuska. A második nap végére már kissé rendeződtek a pozíciók. Végül ebben a sorrendben futottak be: Berki Norbert, Lóczi Kristóf, Csicsely Attila, majd őket követte Tóth Patrik, Czikray Gábor és Marinka Tamás.

1.

Berki Norbert

Ford Fiesta Rally3

56:21.937

00.000

00.000

2.

Lóczi Kristóf

Ford Fiesta Rally3

56:27.868

05.931

05.931

3.

Csicsely Attila

Ford Fiesta Rally3

56:34.988

07.120

13.051


Csicsely Attila / Ford Fiesta Rally3


Rally 4 kategóriában egy újonnan nevezett, gyors kezű pilóta ijesztett rá a kategóriatársakra. Mózes Máté tudta tartani Gallovic Márió iszonyat gyors tempóját. Első nap végére már egy kis előnyt is kitudott autózni. Őket követte Csicsely Pál, Cservári Zoltán és Kovács Ákos Szabolcs. A 2. napon Gallovic begyújtotta a rakétákat, vészesen feljött Mátéra, de végül 2.5 mp-el Mózes Máté lett a győztes befutó. Őt követte szorosan Gallovic Márió és Csicsely Pál már kissé leszakadva a 3. helyre jött be. Őket követte Cservári Zoltán, Sebők Dezső és Tratyik Miklós Dániel.




Ezúton is gratulálunk a győzteseknek!

írta: ChrisX



RBR Világbajnokság rövid hírei: Eger Rally után már említettük a VB. nehézségét, népes mezőnyét. Újabb kiváló hazai eredmények születtek, a Svéd Rally-n Vincze Ferenc abszolút értékelésben megint 2. helyet szerezte meg, ezzel átvette a vezetést összetettben! Gobodics Tibor a Rally4 kategóriában a 3. helyet szerezte meg, csupán 1.8 mp-el lemaradva a 2. helyezettől! Gratulálunk!


A bajnokság következő futama a Duna Rally, egyben az első murvás futam, az időpont a honlapon publikálva.


A bajnokság honlapja: www.virtualrally.blog

A bajnokság pontállása: rallysimfans.hu/bajnoki_ponttabla

A bajnokság versenyirodája: MVRB Discord csatorna


Köszönjük támogatóinknak, hogy segítik bajnokságunkat!


228 views0 comments

Recent Posts

See All
bottom of page